Volt egyszer egy erdő. Tele volt fákkal, a fák tele kakukkmadarakkal, az erdő szélén pedig órásmester lakott, aki naphosszat ilyen-olyan órákkal pepecselt, de olyan elmerülten, hogy se látott, se hallott… így élt, éldegélt, s mivel a saját munkáján kívül semmi sem érdekelte, amilyen nagyszerűen ismerte az órák szokásait, annyira fogalma sem volt a kakukkok szokásairól, sőt azt sem igen tudta, mi fán terem ez a madár. Éppen ezért, amikor egy szép nap a nyitott ablakon át beröppent az órával telis-deteli szobába egy kakukk, az órásmester illedelmesen meghajolt előtte, s így köszönt neki:
– Jó reggelt fecske!
– Én nem vagyok fecske, csak kukk-kukk… kakukkolta hangosan.
Kukucs? – csodálkozott az órásmester.
Dehogyis. Kakukk! – vágta ki végül a kakukk, és a nagy óra mutatóira pillantott.
– Pontosan négy óra van- mondta nyájasan az órásmester, mert azt hitte, azért jött be hozzá a kakukk, hogy megtudja, hány óra van.
– Kakukk – kakukk! – kiabált a vendég.
– Nem kakukk-kakukk – javította ki az órásmester –, hanem kakukkkakukk-kakukk-kakukk. Négy, érted?
Ám a kakukk azt felelte, hogy neki teljesen mindegy, négy óra van e vagy öt, s azzal nézegetni kezdte a sarkokat… Aztán egyszerre csak rátelepedett az órásmester fejére, beleült szép, fészekhez hasonlító gyapjúsapkájába, beletojt egy tojást, s azzal elrepült.
– Hej, te kakukkmadár! – kiabált utána az órásmester a fejéhez kapva.
– Elvesztettél egy tojást.
– Kakukk-kakukk, mesebeszéd! – kiabált vissza az erdő mélyéből a madár. – Nem vesztettem el, hanem odacsempésztem, mert a kakukkok sose rakják tojásukat a saját fészkükre, mindig odacsempészik valaki másnak.
És az órásmester ott maradt a tojással… Óvatosan kiemelte a sapkából, s szólt:
– Hát legalább már a fejemen nem ül ez a gond.
Még óvatosabban berakta egy falióra tokjába, majd rácsukta a kisajtót, hadd pihenjen szép nyugodtan a tojás.
Csakhogy az órásmester nem ismerte a tojásszokásokat, így szörnyen elcsodálkozott, amikor egy szép napon, egyszerre kinyílt az ajtó, s egy parányi kakukk ugrott ki belőle. Kakukk- kakukk- kakukk… – kiabálta tizenkétszer egymás után. – Kikeltem a tojásból, itt akarok lakni az órában, és annyit fogok kakukkolni mindig, ahányat kívánsz.
– Hát, ha már így van – mondta rá az órásmester –, akkor először is azt kell megjegyezned egyszer s mindenkorra, hogy egy órakor nem szabad tizenkettőt kiabálnod, csak egyet, mert tizenkettőt tizenkét órakor kell kakukkolnod. Egykor egyet, kettőkor kettőt, s hogy háromkor hányat, azt már magatok is tudjátok. Te meg az óra.
Így magyarázta az órásmester, és így jelent meg a világon az első kakukkos óra…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése